Sötétedett. Bea ránézett a pirosan fénylő napra az erdő fölött, és tovább pakolta a ruhákat a szekrénybe. Három ing volt már csak hátra. Ha végez, kimegy majd a gyerekekért az udvarra, hogy vacsorához hívja őket. Hamarosan Loboncos is hazaér majd. Az illatok a konyha felől sokat ígérően legték be a szobát.

Az utolsó ing is a helyére került. Az ég alja egybefüggő vörösre változott. Bea elindult, hogy megkeresse a két lurkót.  A patak túlpartján labdáztak. Bea szaporán indult a hidacska felé. Messziről kiabált is: "Hahóóóó, vacsoraaaaa!"

A két gyerek felkapta a fejét. Mindketten várták már a hívást. Sári szaladva indult anyukája felé, Jocó összeszedte a fűből a levetett ruhácskákat, majd ő is futásnak eredt. A hídon találkoztak. Kifulladva ugrottak Bea karjaiba. A nagy lihegés közepedte egyszerre vették észre újra a patak hangját:

- Mama! A templomban a pap bácsi azt mondta, hogy Jézus a sok embert kenyérrel meg hallal megette! Akkor mér’ imádkozunk hozzá? Én félek! – szaladt oda a kis unoka a nagymamához. Mama, aki szokása szerint a varrógép mellett ült, szeretettel vonta magához.

- Nem úgy van az, te.

- De. Hallottam. Sok ember volt ott, azért, hogy hallgassák őt, a tanítványok mondták, hogy haza kell engedni őket, mert nincs elég ennivaló, erre ő a sokaságot megette kenyérrel és hallal – mesélte teljes magabiztossággal a gyermek.

- Jaj, te gyerek! Jézus csodásan megszaporította a kenyereiket meg a halaikat, ezért mondhatjuk azt, hogy megetette a népét.

- Mi abban a csodálatos, ha valaki elmegy a boltba kenyérért?

- Abban az időben, azon a tájékon nem nagyon működtek pékségek. Boltok sem voltak, csak vásárok.

- Akkor betette a kenyeret a fénymásolóba, és lemásolta, hogy sok legyen?

- Ugyan, dehogy! A csodálatos kenyérszaporítás Jézus adománya volt népének, hogy sokáig maradhassanak együtt. Igazi, isteni csoda volt. De azt tudod-e, hogy nem is olyan rég, még mi is sütöttük itthon a kenyeret?

- Né, akkor Mama most fog nekem élményt mesélni?- ujjongott a kicsi.

"Brendaaa!" kiáltotta el magát izgatottan Bea. "Gyere gyorsan!"

Brenda sietve dugta ki a fejét a házból. azonnal rájött mi történik. Hannát és Creativikyt a mancsába véve szaladt le a patakpartra.

A fák között Loboncos közeledett. Lépteit ő is megszaporázta a kiáltásra. Őt is nagyon érdekelte a patak meséje...

- Na, hogy igazi élmény legyen, megpróbálok visszaemlékezni arra, hogyan volt ez minálunk, a tanyán - kezdett a mesébe a Mama. – Volt olyan, hogy kenyérsütő nap. Akkor anyám és a nővérem korán felkeltek, engem még hagytak aludni. Testvérem alágyújtott az előző nap bekészített gyújtósnak, tüzelőnek, hogy dagasztóvizet melegítsen. Eztán a kezét már anyám szeme előtt kellett megmosnia. Persze mind a ketten bekötötték a fejüket, hogy egy hajszál se hulljon az ételbe. A konyhában ott várta őket a sütőteknő, amiben éjszaka csendesen pihent a kovász, amit még előző nap délután 3 óra tájt megáztattak, majd este az előre átszitált, langyos liszt nagyobb részét a teknő egyik felébe húzta a testvérem, a kevesebb mennyiségűt a másikba. No, ebbe, a kisebbe öntötte a kovászt, és annyi liszttel dolgozta össze, hogy nehezen keverhető, mégis szép simára kidolgozott legyen. Az biztos, hogy ügyeskedni kell vele, mire az ember megtanulja. A kovászfát a teknőn keresztbe fektette, megszórta liszttel, takarta sütőabrosszal. Sőt, még párnát is tettünk rá, nehogy megfázzon. No ezt jelentette a kovász pihenése. Ez volt a második kelesztés. Így hagytuk reggelig. Anyám aztán odaállt Veca néném mellé, adagolta a sót a markából, de a langyos vizet is a fazékból, míg Veronka nekilátott a tészta keverésének. Az elegyítést nem volt szabad elsietni, a tésztának közepes keménységűnek kellett lennie. Dagasztotta tán egy óra hosszat is, mire a tészta kezdett a kezétől és a teknő falától elválni. Akkor azt lisztes kézzel a teknő egyik felébe hajtotta, liszttel gyengén megszórta, a kenyérruhával letakarta. legalább két óra hosszat hagyta kelni, majd meggyújtotta a kemencében az előre elkészített fát. Kiszakajtotta a 2-3 kilós cipókat.

- Honnan szakította ki?- érdeklődött a gyermek.

- Szakajtóba tiszta ruhát tett és a könnyebben átgyúrt kelt tésztából vágott vagy tépett ki darabokat. Ezeket tette a szakajtóba, és ott még legalább fél órát keltek letakarva. No eddigre leégett a tűz a kemencében, a parazsat kihúztuk, majd a kemence alját kipemeteltük

-Mit csináltak?

- Elsöprögettük. megtisztítottuk a kenyereknek, ugyanis odavetettük a langyos vízzel megkent kenyereket. A kemenceajtót betettük, a huzatot elzártuk, két óra múlva, ha megsült, kiszedtük, megint megvizeztük a tetejüket, vissza a kemencébe pár percre. Amikor végleg kiszedtük, az aljukat tollseprűvel sepergettük vagy rövidre kötött cirokkal. Egy letakart párnán pihentettük aljukkal fölfele a kenyereket. Ott hűltek ki.

Minket lánygyerekeket anyám, a te dédmamád, apródonkint, de igen szigorúan hajtott rá a házimunkára, de kellett is, hogy szemesek legyünk, mert az egész család mindennapi kenyere függött tőlünk. Na, de most már sipirc játszani! – csúsztatta le öléből a gyereket, és fordult vissza a félbehagyott szoknya szegéshez.

Brenda szeme csillogott! "Nahát! tényleg így történt?" 

MIndannyian álmodozva néztek össze. Aztán Jocó kérdezett. Aztán Sári. Breanda nevetett, és hamarosan azt vette észre, hogy nem is tud válaszolni a záporozó érdeklődésre.

Hamarosan asztalhoz ültek, és egy pillanatra mindannyian elhallgattak. Majd csendben, áhítattal megszegték az aznap este kisült, ropogós kenyeret.