Szóval az egész úgy kezdődött ahogy azt a tanfolyamos cikkben leírtam. Marcsi felhívott, hogy van egy kis szabadideje, és nem lenne-e kedven vele kenyeret sütni.

De volt. Nagyon is. Eddig csak néhány szót mondott nekünk a kenyérsütésről, de már azzal belelopta magát a szívembe. Most meg jönne kenyeret sütni! Hát hogyne! Akármikor! Most!

Végül megegyeztünk abban, hogy összekötjük a kellemeset a hasznossal, és eljön hozzánk egy kreatív kencés tanfolyamra. Így mindenki jól fogja érezni magát, és mindenki tanul valami újat is.

Fél kilenc körül mindannyian megérkeztünk, majd azonnal hozzá is láttunk a kenyérsütéshet. Méz, élesztő, lisztek, magok és mazsola került elő a batyuból, és kétféle tésztát kezdtünk összekeverni. Egy édeset, amit parasztkalácsnak neveztünk, és egy sósat, amit magos kenyérnek hívtunk.

Miután minden összetevő a tálba került, Marcsi leült... és mesélt! Tényeg. Ahogy a képen is látszik. Csak ült, gyúrt és mesélt. Mint egy igazi nagymama, csak fiatalabb. Mesélt a kenyérről, a pillanatról, a kézzel gyúrásról. Mesélt az életről, a lélekről, és az egészségről. Mi meg ültünk, és tátott szájjal hallgattuk, mint a gyerekek.

Hamarosan elkészült a tészta (megtanultuk, mikor jó), aztán félretettük pihenni, és elkezdtük a krémes tanfolyamot. Közben megkelt a kenyér, és sütőbe tettük. Hamarosan kisültek, és pillanatok alatt elfogytak.

Korai volt még az idő, és én szerettem volna a családomnak is megmutatni, milyen ízű a finom házikenyér. Így addig nyaggattam Marcsit, míg segített nekem egy nagyobb adag kenyeret megdagasztani.

Na ez aztán a csodajó elfoglaltság. Nemcsak kitnő fittness program, de igazi alkotás is.

Számomra több meglepő tanulsággal szolgált ez az első beavató próba. A legnagyobb meglepetésem az volt, hogy a kenyérrel nincs is túl sok munka! A bedagasztás nincs még tíz perc sem, a többit a tészta magától csinálja. Csak arra kell figyelni, hogy mikor teszed a sütőbe, és mikor veszed ki belőle.

A második, hogy sokkal finomabb. De tényleg! a kenyér, amivel magad dolgoztál, a saját magjaid, ízeid, sód van benne, az gyorsabban fogy, mint bármilyen vásárolt ennivaló.

A harmadik, hogy tényleg kevesebb kell belőle egy étkezéshez. Valahogy jobban laktat! Egy másfél kilós adag egész hétre elég.

A negyedik, hogy ez tényleg eláll. Én nem is tartom fólia alatt, csak egy konyharuhába bebugyolálva, és nem szárad ki egyáltalán.

Egyszóval engem meggyőzött, és szentül megfogadtam magamnak, hogy minden héten igyekszem majd megtalálni az időt, hogy mindig legyen a csládomnak egy kis házikenyér otthon.

És azt is szentül megfogadtam, hogy a Marsi fog nálunk kenyérsütős tanfolyamot tartani, ha Te is szeretnéd, Kedves Olvasó!